Miközben a falak épültek, elkezdtük beszerezni a munka folytatásához szükséges anyagokat. Először a munkapultot vásároltuk meg. Több helyen is nézelődtünk, szakboltban és áruházakban is, végül az OBI-ban vásároltuk meg, sötét tölgy színben. A hozzá való élfóliát is sikerült ott beszerezni, valamint munkalap fordítóelemet is vásároltunk hozzá fekete színben.
Szerettünk volna vízzárót is venni hozzá, azonban hozzá passzolót nem sikerült ott találni. Hosszas keresgélés után a Homoki-Zár Kft.-nél sikerült beszerezni a megfelelő színű vízzárót. Ugyanitt vettük meg a többi bútorszerelvényt is (diópánt, mágneszár, fogantyú), ugyanis az áruházakban (OBI, Baumax, Bricostore, Praktiker) található kínálat egyszerűen siralmas volt, nem beszélve arról, hogy az árak is sokkal kedvezőbbek voltak.
Az ajtókhoz és a polcokhoz fenyőfát vettünk, ezt szintén az OBI-ban vásároltuk meg.
A faanyagok pácolásához pedig egy festékboltban vettünk egy már jól bevált lazúr festéket, 5 l-es kiszerelésben, dió színben. Ezt a színű lazúrt korábban a kerítés és a stablon deszkák festéséhez is használtuk már. A lazúrt két rétegben vittük fel, a polcok vinklivel lettek rögzítve, a téglákat pedig lenolajjal is kezeltük.
És az eredmény:
A következő bejegyzésben a további finomításokról ill. a másik oldal előkészületeiről fogok írni.